Mi károsítja leginkább a hajat? Hajápolási hibák, amiket elkövettem

Azt hiszem, nem fogok melléfogni, ha azt mondom, hogy minden nő életében volt olyan időszak, amikor csak a legjobbat próbálta tenni a hajáért, de az eredmény eltérő volt a várttól. A legtöbb esetben persze a tudás hiánya miatt!

Ebben a bejegyzésben szeretném elárulni, hogy mi károsította leginkább a hajamat. Alaposan kielemeztem a korábbi hajápolási szokásaimat és felsorolok hatot, amelyek miatt rengeteg energiát kellett befektetnem, hogy újra szépek legyenek a hajszálaim.

Gyakran kérdezitek tőlem, hogy mit csinálok a hajammal, milyen kezeléseknek teszem ki, hogy ilyen lenyűgöző szálakat kapjak. Őszintén szólva rengeteget mindent kipróbáltam már és nagyon nehéz lenne mindent egy posztban elmondani. Ráadásul a hajápolási rutinom évszakonként változik, megfelel az aktuális hajszükségleteimnek és az elérendő céljaimnak.

A legfontosabb azonban az, hogy MI AZ, amit NEM TESZEK A HAJAMRA! Sajnos sokkal könnyebb tönkretenni a hajat, mint regenerálni.

HAJÁPOLÁSI HIBÁK, AMIKET (TUDATTALANUL) ELKÖVETTEM!

1.Hiba: Túl gyakori hajmosás (minden nap)

Emlékszem, amikor szinte minden nap megmostam a hajamat. Volt frufrum is, amit akár naponta kétszer is megmostam, például délután, amikor találkoztam a barátaimmal; frissen akartam kinézni, de nem volt időm az egész hajamat megmosni. És így indult el ez az ördögi kör, mert a túl gyakori hajmosás arra ösztönzi a fejbőrt, hogy több faggyút termeljen, ami ismét arra kényszerít, hogy még gyakrabban mossunk hajat. A “méregtelenítési” időszak, amely alatt megpróbáltam leszoktatni a fejbőrömet a túl sok olajtermelésről, eléggé kellemetlen volt, de most már tudom, hogy megérte. Jelenleg 3-4 naponta mosok hajat, de amikor úgy látom, hogy a hajamnak szüksége van egy kis felfrissülésre, akkor szárazsampont használok. Most már nem zsírosodik annyira a hajtövem, mint korábban, mert a faggyúszint kiegyensúlyozottá vált. Ráadásul a hajam már nem száraz, mint korábban amikor túl gyakran mostam. Még a fejbőröm sem irritált, mint korábban. Csak pozitívumok, nem igaz?

2. Hiba: Naponta kétszer is használok hajvasalót

Annak idején, amikor még tinédzser voltam, gyakran használtam hajvasalót. Persze pár évvel ezelőtt még senkinek sem jutott eszébe, hogy a hajat valamilyen hővédő termékkel védje. Gondolom, senki sem volt tisztában azzal, hogy a magas hőmérséklet mennyire károsítja a hajszálakat. Szóval mit csináltam? Magasra állítottam a hőmérsékletet és végigfuttattam a hajvasalót a hajam hosszán, tincsről tincsre. Emlékszem, hogy naponta akár kétszer is így kínoztam a hajamat és így  egy újabb ördögi kör indult be, mert a magas hőmérséklet miatt sérült haj egyre szárazabb, törékenyebb, göndör és kezelhetetlenebb lett. Minél inkább próbáltam simítani hajvasalóval, annál rosszabb lett az állapota. Ma már nem használok hajvasalót, kivéve néhány különleges alkalmat (de mindig hővédő termékekkel!). Jobban szeretem a természetes hajegyenesítési módszereket, azokat, amelyekhez nem kell forró eszközöket használni. Mindenesetre szerencsés vagyok, hogy manapság már hajvasaló használata nélkül is jól néz ki a hajam.

3. Hiba: Korpásodás elleni sampon használata, amikor nincs korpa a fejeden.

Nos, túlzásba vittem a korpásodás elleni samponok használatát. Úgy fogtam fel őket, mint a szokásos samponokat és naponta alkalmaztam a hajamra, ami hatalmas hiba volt. Először is, a korpásodás elleni samponokat csak akkor szabad használni, ha a fejbőröd korpás – valóban nagyon erős tisztító hatásuk van. Túlzott használat esetén az ilyen hajápolási termékek a fejbőr kiszáradását okozhatják és még súlyosabbá tehetik a korpásodást. Még akkor is, ha aktívan küzdesz a korpásodás ellen kétféle sampont kell felváltva használnod: korpásodás elleni és mélyen hidratáló sampont. Másodszor, függővé válhatsz a korpásodás elleni samponok használatától. Ez a második ördögi kör, amibe belekerültem – minél intenzívebben tisztítjuk a fejbőrünket korpásodás elleni samponnal, annál jobban irritálódik, így hámlik és felerősíti a korpásodás problémáját. Van ennek bármi értelme? A korpásodás kezelésének számos módja van, így a korpásodás elleni sampon használata nem döntő fontosságú.

5. Hiba: A haj szoros lófarokba kötése

Tudod, mi a haj elvékonyodásának legfőbb oka? A magasan, szoros lófarokba kötés. Természetesen ez is egy rossz hajápolási szokásom volt. Egyszerűen nem szerettem leengedve hordani a hajamat, így a legegyszerűbb módja annak, hogy ne zavarjon, az volt, hogy lófarokba kötöttem. Természetesen szorosnak kellett lennie, hogy egyetlen szál se tudjon kiszabadulni és irritálni engem. Most már tudom, hogy ez az út a tüszők elgyengüléséhez és a haj elvékonyodásának elősegítéséhez vezetett. Nyilvánvaló, hogy az ilyen frizura nem árt, ha egyszer-egyszer viseled, de én minden egyes nap így hordtam  a hajamat. Ma már inkább az egyszerűbb és laza frizurákat kedvelem.

6. Hiba: Vizes hajjal való alvás

Könnyen tönkreteheted a hajadat, ha folyton vizes hajjal fekszel le. Úgy hangzik, mintha egy hajmániás téveszméi lennének? Talán egy kicsit, de van benne igazság. A nedves haj hajlamosabb a sérülésre, könnyebben törik és rendkívül érzékeny. Ezért, ha este mosod meg a hajad, tedd ezt elég korán, hogy a szálak megszáradhassanak a levegőn. Én nem tartottam be ezt a tanácsot, nem is foglalkoztam vele, így a végén töredezett lett a hajam, ami elég komoly, mert elég jelentősen le kellett vágatni a szálakat. Az egyetlen kivétel azonban az, ha vizes hajjal, néhány tekercsre tekerve, vagy copfba rendezve fekszel le aludni. Így nem csak egy szépen kinéző hő nélküli fürtöket kapsz reggelre, hanem megvéded a hajat a sérülésektől is.

Neked milyen hajápolási rutinod van?

Avatar
Ivett

Szia, a nevem Ivett és a szépségápolás nem csak a szenvedélyem, de egyben egyfajta kikapcsolódás is számomra. Bár tudom, hogy a külső nem minden, tagadhatatlan, hogy hajlamosak vagyunk elsőre a külső alapján megítélni másokat. Külső megjelenésünk nagyon sok mindent befolyásol az életünk során. Ha szeretnél jól kinézni, mindezt úgy, hogy közben nem töltesz órákat a fürdőszobában, nézz szét a blogomon, mert sok hasznos infót találhatsz.